Oktatóink
Tóth Arnold
Közgazdász. Felsőoktatásban tanított tárgyai: közgazdaságtan, vállalatgazdaságtan, pénzügytan, tőzsdei, tőkepiaci ismeretek. Egyéb területei: pályázatírás, piackutatás, tréningek. „Úgy gondolom, a gyakorlati és az elméleti ismeretek egyaránt nélkülözhetetelenek minden gazdasági területen tevékenykedő ember életében.” |
Dr. Háver-Varga Mariann
Jogász, újságíró. Kutatóként több éven át tanított kriminológiát és büntetőjogi alapismereteket egyetemen és szakképzéseken. Később kommunikációs területtel kezdett foglalkozni, ehhez PR és CSR (társadalmi felelősségvállalás) szakon is szerzett diplomát. A MICE programban tanított tárgya az etikus üzleti magatartás, valamint, a fenntarthatóság a gazdaságban és az üzleti életben. |
Horváth Anna
Mérnök, közgazdász, kisvállalkozás-fejlesztési szakértő. 12 évig dolgozott nemzetközi piackutató intézetnél, 5 évig cégvezetőként. Kutatás-módszertani, marketing, kommunikációs, humán erőforrás-menedzsment, projektmenedzsment és pénzügyi tapasztalatokat szerzett multinacionális környezetben. 4 éve a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési alapítványnál dolgozik. Kisvállalkozóknak és vállalkozni készülő magánszemélyeknek tart tréningeket, ad tanácsot. Szakértőként vállalkozásfejlesztési és esélyegyenlőségi témákban vezet kutatásokat, készít tanulmányokat. Saját családi vállalkozást is működtet. |
Görög László
Kereskedelmi Üzemgazdász. Az elmúlt 18 év alatt számtalan tréninget tartottam a vezetői készségfejlesztés, az értékesítés, a kommunikáció, a prezentáció, a motiváció és a csapatépítés területén. „Trénernek, tanácsadónak lenni a világ egyik legjobb hivatása. Imádom ezt a munkát! Nincs annál nagyobb öröm, mint nyitott, valamit akaró emberekkel együtt gondolkozni, cselekedni és eredményeket létrehozni.” |
Vizsolyi Julia
Humánszervező, (HR) Minőségügyi Rendszerszervező (MIR) és Fejlesztő, PR szakértő. Diplomáit a Pécsi Tudományegyetemen és a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán szerezte. Dolgozott nemzetközi gyártó és kereskedelmi vállalatnál, országos napilapnál. Jelenleg egy nemzetközi cég és marketinginformációs vállalat tanácsadója.Családi vállalkozásukat 22 éve működteti. Oktatási területei: HR, PR, MIR, piacfelmérés, piackutatás, konkurencia és partnerelemzés, döntéstámogatás. |
Lakatos István
Debrecenből indult, ahol könyvtár-népművelő szakon végzet a TK I-ben.Népművelőként, majd újságíróként kezdte pályáját. Felvételt nyert a Színház- és Film művészeti Főiskolára, ahol Major Tamás osztályában tanult. A Főiskola után vidéki színházi évek következtek, később Budapestre szerződött az Arany János Színházba, ezt követően a Mikroszkóp Színpadra. Sok prózai szerep mellett játszott zenés darabokban, operettekben karakter és főszerepeket egyaránt. Több önálló estet állított össze, melyekkel komoly szakmai és közönségsikert aratott. A rendszerváltás után szabadúszóként dolgozott, több alkalommal megmutatta tehetségét rendezőként is. Gyakran hallhattuk a hangját kisebb-nagyobb szinkronszerepekben is. A 90-es években kezdett vállalkozóként dolgozni, Nagykereskedelmi céget alapított. 2000-ben ingatlanszakértői képesítést szerzett, s az óta is jól prosperáló Ingatlanközvetítő- és Tanácsadó cégét vezeti.(INGATLANFRONT) A színpadtól sohasem vált meg, több alkalommal fordult meg az Egyesült Államokban is irodalmi estjeivel, verses CD lemeze is jelent meg. Szini tanodákban, vezetőképző és menedzser kurzusokon beszédtechnikát és retorikát oktat, első sorban Montágh Imre és Fischer Sándor tematikája alapján. |







