_Adományozzon adója 1%-val
Segítsen adója 1%-val, hogy létrejöjjön egy új etikus generáció, és "megalkossunk” egy új Magyar társadalmat!
Magyarországon, mint más európai országokban is,a profitorientált szektor társadalmi szerepvállalásának, nemes célok elérésének megvalósításában való részvételének mértéke határozza meg a nonprofit illetve a civil szektor munkájának eredményességét. Hiába van meg a segítő szándék, ha az adott civil szervezet megfelelő tőke mennyiségének hiányában nem képes megvalósítani a kitűzött célokat.
A Képzett fiatalokkal a jövőért – MICE Program alapítvány missziója olyan magas szintű üzleti-kommunikációs képzés, melynek középpontjában a vállalkozás és az etikus üzleti magatartás áll. Célja, hogy a jövő fiataljait – elsősorban érettségi előtt álló középiskolásokat, etikus üzleti gondolkodásra és szemléletmódra tanítsa. Azt a nemes célt tűztük ki, hogy az új jövőkép, egy szemléletváltás, forradalmi változást indít el a következő generációk számára, ezzel megújítva és létrehozva egy új magyar társadalmat!
MICE-VTP program olyan lehetőséget biztosít a magyar fiatalok számára, amellyel fejleszthetik a vállalkozói képességeiket, tudásukat, amit azután a gyorsan változó piac és a társadalom javára fordíthatnak. Ezzel segíthetik a magyar fiatalok, az ország EU-ban való sikeres helytállását és a szabadpiaci gazdaság sikeres működését. A 2009 – 2010 –es tanévben 120 diák kapott lehetőséget hogy rész vegyen programunkon. Mindezt támogatóink adományainak segítségével tudtuk lehetővé tenni!
Szeretnénk minél több fiatalnak lehetőséget nyújtani, hogy a MICE Program elvégzésével létrehozzanak egy új jövőképet.
Kérjük, áldozzon Ön is néhány percet a rendelkező nyilatkozat kitöltésére, és támogassa alapítványunkat, egy jobb, tisztább, etikusabb jövő létrehozásának érdekében, személyi jövedelemadója 1%-ával! Szigorú elszámolásunk miatt nem kétséges, hogy az Ön nagylelkű segítsége biztosan a legfontosabb célok elérését, egy új fiatal és egy sokkal etikusabb generáció – azaz egy megújult magyar társadalom létrehozását támogatja.
A rendelkező nyilatkozat letöltéséhez kattintson az alábbi linkre:
Rendelkező Nyilatkozat
(PDF dokument, Adobe Reader szükséges)
Ezúton szeretnénk köszönetet mondani minden kedves támogatónknak, aki hozzájárul a MICE program sikeres működéséhez!
Tisztelettel: Mészáros László – Alapitvány és a kuratórium Elnöke

